Igen, ez jó kérdés. A JelEsély-projekt, amely lassan már két éve van, hamarosan lezárul. A legelejétől kezdve részt vettem benne, és úgy dolgoztam, hogy láttam a folyamatok alakulásait. Ez hatalmas munka volt, amely erősített az önbizalmamon. Életemben ez az első olyan munka, amiben az elejétől a végéig részt vettem, felelősséggel a vállamon, kapcsolódva a jelnyelvhez. Gyerekkorom óta jelelek, a siketségem, a családom, a barátaim és a világom miatt, ami miatt a jelnyelv az alap. Önbizalmat adott amiatt, hogy egyre többet megtudtam a jelnyelv működéséről különböző szempontokból, amelyek érdekfeszítőek és megmutatták, ahogy működik a “tudomány világa.” Párbeszédek, diskurzusok, és mintegy félig-meddig kívülállóként szemlélve a tudomány világát, kidomborodnak előttem az egyes vonásai. Az itteni tudomány világának egyik legnagyobb problémája az, hogyan vonja be a társadalom embereit a párbeszédbe, mert a tudományos közösség megmarad a körön belül (ti. nem engedi be a nem odatartozóakat). Ezért azzal hogy idekerültem egy már itt levő siket munkatárs mellé, és jött még egy másik siket, a halló munkatársak lépésről-lépésre, folyamatos párbeszédek sorával egyre többet megértik, mi a siket kultúra, és egyre inkább elfogadják, hogy a siketeknél ezek a jellemző dolgok vannak, a jelnyelv is olyan. S azt kutatják, és a kutatás folyamatában közülük jópáran is elkezdtek jelnyelvet tanulni.  Mi (ti. siketek) pedig a folyamatos párbeszédben fokozatosan ráébredünk, elfogadjuk, hogy a tudomány így mködik, megvan a sajátos gondolkodásmódja. Ezt megértve próbáljuk elmondani nekik, mi a jelnyelv, hogyan használják a siketek, milyen helyzetben vannak a siketek és így tovább, mindennel együtt. Így próbálunk segíteni, merthogy mi siketek, jobban tudjuk (ti. hogyan működik a jelnyelv) és ezt közvetítjük a kutatóknak, akik ezeket is beépítik a saját kutatási folyamataikba. S mit kapunk vissza “köszönetképpen”? Az, hogy közülünk egyesekből lassan kutatóvá válunk! Ez nagyon nagy eredmény, pozitív dolgot nyújtanak nekünk, mi is pozitív dolgot nyújtunk számukra. Ez az, ami kölcsönös bevonódás. Ez cool! Ez az, ami nagyon kemény volt, bár emiatt kezdtem egy doktori programot, jelnyelvvel mélyebben foglalkozni, és hogy ezt különböző megközelítésekben hogyan látják. Ezzel-azzal-amazzal foglalkozom, közben pedig folyamatosan vonom be a siketeket. Ennek apropóján: a JelEsély-projekt keretében sok siket dolgozott. 20, sőt 30-nál többen is! Ők maguk, ahogy részt vettek a párbeszédeinkben, fokozatosan ráébredtek arra, hogy: “Jé, tényleg így működik a jelnyelv!” vagy “Tényleg úgy van ez!” Így az ő szemléletük is tágabb lesz, ez pedig erősíti az öntudatot. Már csak emiatt is az én öntudatom is erősödik. Szerintem - azonkívül, hogy a JelEsély valóban hatalmas kutatási tevékenységet folytat - elősegíti a siket közösségen belül, a jelnyelvhasználók közösségén belül egyfajta szemléletváltás elterjedését, elindulását, így a siket közösségen belül is egyre többen ráébrednek, a jelnyelv valóban fontos! Az oktatásban, a munkaerőpiacon, illetve minden más területen is. Ez az, amiben kitünő ez (ti. a JelEsély-projekt). Ezt akartam elmondani. Köszönöm! Sziasztok! :)